Somogy Megye Vezető Hír

Csökken a bűncselekmények száma Somogyban

Csökken a bűncselekmények száma Somogyban

Piros Attila megyei rendőrfőkapitány közölte, hogy Somogy megyében öt év alatt kevesebb mint felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, a Balatonba fulladtaké viszont drasztikusan emelkedett.

A tájékoztatás szerint a vízi rendészet idén 390 embert mentett ki a Balatonból, míg 2014-ben 158 volt a mentések száma. Október 12-ig 21 ember fulladt a Balatonba, ez jelentős növekedésnek számít az öt évvel ezelőtti 5-höz, és a tavalyi 9-hez képest - ismertette a rendőrfőkapitány. Vizsgálják a drasztikus növekedés okát, a mellett, hogy az elmúlt években nőtt a Balatonhoz érkező vendégek száma.

 

Csökken a bűncselekmények száma Somogyban

Somogy megyében öt év alatt kevesebb mint felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, a Balatonba fulladtaké viszont drasztikusan emelkedett

 

Beszélt arról is, hogy a balatoni szezon biztosításához 107 embert csoportosítottak át a megye más rendőrkapitányságairól. Továbbá a vízi rendészet hajóparkjának megújítására mintegy 100 millió forintot fordítottak, nagy viharok idején is biztonságosan közlekedni képes hajókat szereztek be. Piros Attila elmondta, hogy Somogyban a nyomozás eredményessége 30-ról 68 százalékra nőtt, emellett a turisztikai idényben idén 186 diák vett részt a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ munkájában. Az öt településéről érkező rendészeti fakultációs diákok Siófokon, Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonlellén teljesítettek szolgálatot július elejétől augusztus 21-ig.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink