Somogy Megye hírek

Állami üdülők végórája

Állami üdülők végórája

Több Balaton parti üdülőtől és szállodától válna meg a kormány. A tervek szerint értékesítenék a balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Aranypart szállót pedig hosszú távú üzemeltetésbe adnák. Közel négyszáz ember munkahelye kerül veszélybe ezzel a döntéssel.

 

Jelentősen szűkülni fog az állami tulajdonban lévő üdülők és szállodák köre.A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) csak az állami feladatok ellátásában nélkülözhetetlen és gazdaságosan működtethető ingatlanokat őrizné meg. Ezek állami tulajdonban maradnak, és üzemeltetésükre közbeszerzési eljárást írnak ki.

 

Az intézkedés a 2010-es költségvetési megszorítások része, mivel a KSZF jövőre kétmilliárd forinttal kevesebb központi támogatást kap. Megszüntetik az üdülők működtetését ellátó nonprofit kft-t is, és csoportos létszámleépítéssel mintegy négyszáz munkahelyet szüntetnek meg. A fentebb már említett két somogyi vonatkozású szálláshely mellett több Balaton parti szálloda is szerepel az üzemeltetésbe adandók listáján. Mintegy 19 állami üdülőt pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hatáskörébe utalnának.



Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink