Somogy Megye hírek

Borkedvelők, irány a Balaton!

Borkedvelők, irány a Balaton!

Május 8-9-én, két napon keresztül várja a borkedvelőket, kedvezményes, illetve ingyenes borkóstolóval az immár hagyománnyá vált Nyitott Pince Napok keretében több mint 150 pincészet. Somogyból több borászat csatlakozott az akcióhoz, melynek célja a pincelátogatás népszerűsítése és a hazai borturizmus élénkítése. 


A szervezők 2010-ben - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - nem az egyébként is nagy belföldi vendégforgalommal jellemezhető Pünkösd hétvégre, hanem három héttel korábbi időpontra hirdetik meg az akciót, bízva abban, hogy a pincészetek ismertsége és forgalma tovább növekszik az újabb teltházas hétvége segítségével.

Az akció keretében a csatlakozott pincészetek vállalják, hogy mindkét napon 9 és 19 óra között nyitva tartanak, továbbá a gazda vagy a borhoz értő személyzet fogadja a betérő vendégeket. Az érdeklődők megtekinthetik a pincészetet, továbbá kedvezményesen - akár ingyenesen, vagy fél áron - kóstolhatják meg a pince borait, bepillantást nyerhetnek a borkészítés műhelytitkaiba, és a vásárolt borok árából is engedményt kapnak. A dél-balatoni borvidékről az alábbi pincészetek jelezték részvételüket: Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, St. Donatus Pincészet, Ikon Borászat, Légli Szőlő és Bortermelő Gazdaság, Pócz Pincészet, Szt. Kristóf Pincészet.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink