
Oktatás
VIII. Gyermekvédelmi hét - ,,Amihez jogom van"

Az agresszív gyermek nevelése” címmel dr. József István okleveles szakpszichológus osztotta meg értékadó tapasztalatait és javaslatait a magatartásproblémás, elsősorban kamaszkorú fiatalok nevelésének célravezető módszereiről. Élénk érdeklődéssel kísért előadásában arra is intette a gyermeknevelésben érintetteket, ne nyugodjunk meg, ha az otthon nehezen kezelhető, szabályokkal ellenszegülő fegyelmezetlen gyermek az óvodában, iskolában mégis fegyelmezett, jó gyereknek bizonyul, mert a meghatározó, otthon gyakorolt viselkedésminták később az iskolai viselkedésre is szükségszerűen áttevődnek. Megerősítette ugyanakkor, hogy a verbális és a fizikai erőszak sem megengedhető a gyermekek nevelésében.
A Gyermekvédelmi Hét rendezvénysorát Dr. Vörös Tamás, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal főjegyzője nyitotta meg, majd Porczió Györgyné, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Ismerősen csengő dallamokat szólaltattak meg hangulatos ünnepi dalcsokrukban a nevelőszülői családokban nevelkedő gyermekek, majd Németh Istvánné, az „Együtt-Egymásért” Alapítány kuratóriumának alapító tagja hirdette ki az „Amihez jogom van” című gyermek képzőművészeti és vers-, prózaíró pályázat eredményeit. A pályázatra érkezett rajzokból és írásművekből összeállított alkalmi kiállítás nyílt az intézmény központi aulájában.
„A gyermeki jogok a szakellátásban az Ombudsman szemével” címmel Dr. Győrffy Zsuzsanna, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkatársa tartott előadást. Felhívta rá a figyelmet, hogy a szakellátásból érkező panaszok többsége nem a gyermekektől érkezik, hanem a gyermekotthonokban dolgozóktól, vagy azok volt munkatársaitól. Kifejtette, hogy túlságosan hosszú a védelemben töltött idő, így a gyermekek megkésve kerülnek a szakellátásba. Sajnos kevés az országban a családok és a gyermekek átmeneti otthona, így a megyei befogadó otthonokban, főleg a nagy számú testvérsorok elhelyezése problémát jelent.
Hiányoznak ugyanakkor az ideiglenes beutaltakat fogadó nevelőszülők is. A testvérek lehetőség szerinti együttgondozására hívta fel a figyelmet, ezzel együtt az örökbefogadás fontosságára, és arra, hogy a bekerülés után legtöbb esetben megszűnik a családgondozás, így a gyermek elveszíti esélyét arra, hogy hazagondozható legyen.
Ezen a napon vehették kezükbe az előfizetők és az érdeklődők az intézmény munkatársainak és a gyermekek munkájának eredményeként összeállított Gyermekvédelmi Lapozó című újság legújabb számát.
A nyitónap délutánján szakszervezeti választásra került sor, a gyermekek pedig a Palace Cinemas Kaposvár támogatásának köszönhetően a „Drágán add a rétedet!” című vígjáték ajándék-vetítésére ülhettek be a mozikomplexum széksoraiba.
Az eseménysor második napján a gyámi gondozói tanácsadók regionális egyeztető és esetmegbeszélő fórumára került sor, Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye szakembereinek részvételével. A helyes gyakorlati és dokumentációs módszerek megvilágítása érdekében a Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársait is meghívták a hagyományteremtő szándékú szakmai programra, amelyen érdemi parázs szakmai viták, beszélgetések mentén került napirendre a látogatási feljegyzések dilemmájának problémája, és a testvérek örökbeadhatóvá nyilvánításának sajátos szakmai nehézsége.
A megye valamennyi szakellátási intézményének munkatársai és az alapszolgáltatásban dolgozók közül is számosan részt vettek Az ideiglenes beutalás szakmai protokollja címmel a hét harmadik napján megrendezett kerekasztal beszélgetésen, amelyen az ideiglenes beutalás gyakorlati kérdéseit vitatták meg az összegyűlt szakemberek. Szó esett a gyermekotthonok gyakorlatáról és az alapellátással történő együttműködéséről, a tipikus beutalási okokról, a beutalás előzményeiről, a gyermek tájékoztatásról, a szülőtől történő búcsúzásról, a személyes tárgyak, iratok, ruhák eljuttatásának jelentőségéről, valamint a megkésett gondozásba vételről, a 16-18 éves fiatalkorúak nevelésének nehézségeiről is.
A gyermekeket az erdő, a tó és a múzeum varázslatos világába kalauzolta el a dalocskákkal, bábjátékkal fűszerezett, Manó Múzeum című ajándék-programjában Béres Erika foglalkozás-vezető, aki a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága épületében fogadta a nevelőszülői családokban nevelkedő gyermekeket.
Egyfajta szakmai kísérletnek bizonyult a „Családsegítésen innen és túl” címmel a hét negyedik napján megrendezett program. Az újszerű, segítő beszélgetés az alap- és a szakellátás családgondozó szakembereinek közreműködésével elsősorban ahhoz teremtett alkalmat, hogy a szakellátásba került gyermekek vérszerinti szülei kapaszkodóhoz jussanak, erőt meríthessenek a sikeres hazagondozás után ismét teljes értékű szülővé ált anyukáktól és apukáktól. Minden résztvevő egyöntetűen megfogalmazta, szükséges volna, hogy gyakrabban kerüljön sor az ilyen tartalmú programokra.
A program-sorozat ötödik napján Civilek a gyermekvédelemben címmel a MAGYISZ Somogy Megyei Szervezetének éves Küldöttközgyűlésére került sor. Ugyanekkor a gyermekeket Dr. Duenas-Berdár Valéria, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány Somogy megyei gyermekjogi képviselője várta, aki „Gyermekjogok – gyermekcipőben?” címmel tartott érdekes és tanulságos vetélkedőt.
Az alapításának idén húszéves évfordulóját ünneplő Nyár utcai Gyermek- és Utógondozó Otthon Ünnepi megemlékezésnek adott otthon november 20-án, amelyen Dudás Zoltán, a NEFMI főosztályvezetője, majd Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a vendégeket. Porczió Györgyné igazgató, Szente Róbert igazgató-helyettes és dr. Orbán István, az intézmény nyugalmazott igazgatója szavainak segítségvel a résztvevők végigkísérhették a sok szervezeti átalakítást megélt otthon létrejöttének és változásaink mozgalmas történetét. Az otthon nevelőit és fiataljait egyaránt porondra állító színjátszó kör mosolyt és könnyet is fakasztó, színvonalas ünnepi műsorát követően az „Emlékezés, múltidézés az eltelt húsz évről” című jubileumi programon és ünnepi vacsorán vettek részt az egykori és jelenlegi növendékeinek, nevelői. Ünnepi vacsora
Miként eddig minden évben, ezúttal is sportprogram zárta a Gyermekvédelmi hét sokszínű napjait. A Jubileumi Teremtornának a Nyár utcai Gyermek és Utógondozó Otthon Szervezésében a szennai sportcsarnok adott otthont.
Troszt Éva
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


www.mconet.hu