Somogy Megye hírek

Digitálisan elérhető régiségek

Digitálisan elérhető régiségek
Az információs társadalom kora megköveteli egy térinformatikai rendszer, azaz egy – mindenki számára korlátlanul hozzáférhető – adatbázis kialakítását a levéltár kutató- és ügyfélszolgálata érdekében. Ezért is kerülhetett be a levéltár úgynevezett térinformatikai rendszerének kiépítése a megyei önkormányzat Somogy Megye Kultúrájáért elnevezésű programjába. Az új informatikai rendszerrel a rohamosan romló, illetve gyakran használt értékes levéltári anyagokat kímélnék meg. Ezeknek az anyagoknak a megmentését, a hozzáférés kisebb költséggel járó biztosítását, szolgálja a rendszer kiépítése és működtetése, amely a levéltár egyik legfontosabb projektje.
A térinformatikai rendszer kiépítésének gondolata már nem új keletű, de a megvalósítására eddig nem került pénz. Az informatikai infrastruktúra továbbfejlesztése, a tudományos és amatőr kutatók, az ügyfelek, illetve a közigazgatás és a gazdaság szereplői számára biztosítanak – az intézmény honlapján keresztül is – könnyebb, gyorsabb, pontosabb hozzáférést a dokumentumokhoz, illetve a digitalizált forrásokhoz. A levéltárosok az így digitalizált anyagokból egy adatbázist is elkészítenek, amelyek később egy magasabb minőséggel gazdagítják a Somogy Megyei Levéltár szolgáltatási körét. Az innen nyerhető információk jelentősen könnyíteni fogják a közigazgatás és a vállalkozói szféra döntéshozóinak helyzetét is. A feldolgozandó irategyüttesek sorában többek között, építésügyi, statisztikai, közigazgatási, gazdasági, mezőgazdasági vonatkozású anyagok szerepelnek majd.

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink