Somogy Megye Vezető Hír

A somogy megyei önkormányzatok területfejlesztési terveiről beszélt Gelencsér Attila

A somogy megyei önkormányzatok területfejlesztési terveiről beszélt Gelencsér Attila
Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a kaposvári megyeházán, ahol a 2014-2020-as somogy megyei területfejlesztési tervezés jelenlegi állapotáról számolt be nemrég.

Mint ismeretes, a megyei önkormányzatokban januártól egy szintre és egy kézbe került a területfejlesztés, a területrendezés, és a vidékfejlesztés. Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat megváltozott szerepéből adódó feladatokat és a következő uniós pénzügyi ciklus területfejlesztésének tervezési oldalát mutatta be, és kiemelte a megyejáráson szerzett tapasztalatokat is.

A 245 somogyi településből mindössze hatvan éltek a lehetőséggel, hogy javaslataikkal hozzájáruljanak a megye területfejlesztési koncepciójához, holott „itt van előttünk 6000 milliárd forint” – fogalmazott az elnök a Kaposvári Híradó szerint. Egyfajta pályázati fáradtság érezhető az önkormányzatokon, ráadásul a pénzügyi helyzetük sem nagyon teszi lehetővé a szükséges önerő biztosítását.

Gelencsér Attila

Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke a kaposvári megyeházán, ahol a 2014-2020-as somogy megyei területfejlesztési tervezés jelenlegi állapotáról számolt be nemrég


A települési önkormányzatok megyejárást követő javaslatait elemezve érdekes megállapításokra jutottak a megyei önkormányzatnál: egyik oldalon munkahelyeket várnak a somogyiak, míg az önkormányzatok minimális szinten igénylik a közvetlen gazdaságfejlesztést – mondta Gelencsér Attila.

A legtöbb visszajelzés a környezetvédelem (18,7 százalék) és a fenntartható közlekedés (15,3 százalék) témakörökben érkezett, míg a foglalkoztatás 13,8 százalékot ölel föl - írja a sonline. Oktatási és intézményikapacitás-bővítési projekt mintegy 30-30 darab érkezett, és hasonló számú a kis- és közepes vállalkozások agrártámogatásának igénye is. Az információtechnológiai és kutatás-fejlesztés-innovációs kategóriába illeszkedő tervek száma összesen nem éri el a 20 darabot.

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink