Keresés a tartalomban:
OK

Átadták a területi listás megbízóleveleket

A somogyi területi listán parlamentbe jutott országgyűlési képviselők megbízólevelét adták át pénteken délelőtt a megyei közgyűlés soros ülésének elején. Az öt mandátumot szerzett képviselőből négy jelent meg az eseményen.


Professzor dr. Rozsos István a Somogy Megyei Területi Választási Bizottság elnöke ismertette a 2010-es országgyűlési képviselőválasztás Somogy megyére vonatkozó eredményeit. Elmondta, hogy a szavazás már az április 11-i első fordulóban érvényes és eredményes volt mind a hat egyéni választókerületben, így mandátumhoz jutott dr. Heintz Tamás, Gelencsér Attila, dr. Gruber Attila, Móring József Attila, Szászfalvi László és Karvalics Ottó. Valamennyien a Fidesz-KDNP szövetség színeiben jutottak be a parlamentbe.

Területi listáról megyénk öt képviselőt delegálhatott, melyből a választási eredmények alapján a Fidesz-KDNP 3, az MSZP 1 és a Jobbik is 1 mandátummal részesedett.

Rozsos professzor az eredmények ismertetése után átadta dr. Mátrai Márta (Fidesz-KDNP), dr. Rubovszky György (Fidesz-KDNP), Berényi László (Fidesz-KDNP) és dr. Kolber István (MSZP) megbízólevelét. A Jobbik somogyi területi listán parlamentbe jutott fővárosi illetőségű képviselője Pősze Lajos nem jelent meg az átadáson.

A megbízólevelek átvételét követően a közgyűlés frakcióinak vezetői kaptak szót, s mondtak néhány gondolatot. Feigli Ferenc a szocialista, és Ormai István a Somogyért Egyesület csoport nevében gratulált a képviselőknek és kívánt sok sikert munkájukhoz.

Csorba Ottó a Fidesz frakcióvezetője szintén gratulált, majd azt kérte, hogy a somogyi emberek érdekeit szem előtt tartva, a somogyi emberek jövőjéért dolgozzanak. - A somogyi emberek április 11-én arról döntöttek, hogy változást akarnak. Mert olyan sűrű problémák teszik ki mindennapjaikat, mint a munkanélküliség, a mindennapi megélhetési gondok. Aztán döntöttek arról is, hogy véget akarnak vetni a Gyurcsány-korszaknak, mert elég volt a hazugságokból, mert őszinteséget akarnak, mert a politikusoknak változniuk kell. Somogy megyében azonban még egy döntést hoztak az emberek. Úgy döntöttek, hogy az eddigi politikai elitet, a volt szocialista minisztereket nyugdíjazzák. Azt mondták, köszönik szépen, de a továbbiakban belőlük nem kérnek. Azt mondták: eddig csináltak a szocialisták amit csináltak, ideje nyugdíjba vonulniuk. Így Somogyban nyugdíjazták a volt minisztereket, az eddigi szocialista politikai elitet - mondta Csorba Ottó, majd ismét gratulált a valamennyi képviselőnek, munkájukhoz sok sikert kívánt.


Kraft Róbert

Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu