Keresés a tartalomban:
OK

Beindult a Doki segít klub

Harmincan jelentkeztek vasárnap délután a kaposvári futóverseny során a "Válts életmódot, életet menthetsz" címet viselő programhoz - tájékoztatta szerkesztőségünket Szörényiné Ványi Gabriella, a Kaposi Mór Megyei Kórház Prevenciós osztályának vezetője.




A dr. Heintz Tamás országgyűlési képviselő kezdeményezésével elindult prevenciós programra 17 nő és 13 férfi jelentkezett vasárnap, közülük húsz túlsúlya miatt, tíz fő pedig mindössze életmódján szeretne változtatni. Volt közöttük, akit már kezelnek valamilyen kialakult betegséggel - magas vérnyomás, cukorbetegség, magas koleszterinszint -, 23-an mozgásszegény életmódjuk miatt döntöttek a változtatás mellett, illetve nagy részüknél fennállt valamilyen kockázati tényező, mely elősegítheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. A 16 és 69 éves kor közötti jelentkezők szeretnének egészségesen étkezni, olyan életformát találni, mellyel jelentősen csökkenthetik az egészségügyi kockázatokat.

dr. Heintz Tamás és segítői

 

Az érdeklődők átlagéletkora 46,1 év, jellemzően a középkorúak döntöttek a program mellett. Valamennyiüket regisztrálták, megkapták a szükséges okmányokat, mellyel háziorvosuknál kell jelentkezniük, s onnan a laborba vezet majd útjuk. A június 18-i, Kaposvár főterén tartandó egészségügyi szűrésen lesz lehetőségük az eredmények leadására, illetve ezen a napon jelentkezhetnek a programra új érdeklődők.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu