Somogy Megye Vezető Hír

Biztonságban a somogyi fogyasztók

Biztonságban a somogyi fogyasztók

A következő évtizedekben is önkormányzati tulajdonban marad a víz- és csatornaszolgáltatás. Ennek biztosítéka, hogy a Somogyvíz Kft. beolvad a Kavíz Kft.-be. Ezt pénteken délelőtt jelentette be a sajtónak Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Somogyvíz Kft. képviseletében Lőrinczné Kiss Ilona, Somogyjád polgármestere.


Az új viziközmű törvény ugyanis csak közösségi - állami vagy önkormányzati - tulajdonban levő szolgáltatóknak ad lehetőséget a feladat ellátására. Feltétel azonban, hogy 2016. december 31-e után csak az a szolgáltató kap engedélyt, amely legalább 150 ezer fogyasztási egyenértéket birtokol. A Kavíznél ez az érték jelenleg 140.000, a Somogyvíznél 13.000.
- A két társaságot egyesítve tehát meg tudunk felelni ennek a feltételnek is, s így meg tudjuk őrizni azt a jelenlegi árat, amely a megyei jogú városok tekintetében a második legolcsóbb, s amely két és félszer alacsonyabb, mint az állami vízdíj - hangsúlyozta Szita Károly.
- Ragaszkodunk ahhoz, hogy a magunk urai maradjunk - mondta a sajtótájékoztatón Somogyjád polgármestere, a Somogyvíz Kft. egyik tulajdonos önkormányzatának vezetője, ezért döntöttek a beolvadás mellett.

- Büszkék vagyunk rá, hogy közszolgáltató cégeinket köztulajdonban tudtuk tartani, mert így tudjuk garantálni a kaposváriaknak a megfizethető árakat és a jó minőséget - mondta Szita Károly. Kaposvár polgármestere hozzátette: a száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég legkésőbb szeptember elejéig megalakul, s ekkor lehetőség nyílik a csatlakozásra mindazon települések számára, amelyek az állam helyett a helyi szolgáltatóval kötnének szerződést az ellátásra.

Az összeolvadás után az új társaság 100 ezer ember ellátását biztosítja majd mintegy 50 településen.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online


Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink