Somogy Megye Vezető Hír

Erősödni fognak a megyék

Erősödni fognak a megyék
A jegyzőket érintő legnagyobb probléma a magyar közigazgatás méltatlan helyzete - mondta Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző a Somogyi Jegyzők Gyűlésén. A kaposvári városháza dísztermében rendezett csütörtöki szakmai fórumon Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke a megyerendszer várható megerősödéséről beszélt.

 - Soha nem voltunk ennyire kiszolgáltatottak, pénzügyi önállóságunk szinte nincs - mondta köszöntőjében Szita Károly. Kaposvár polgármestere szerint a településeknek úgy kell ellátniuk feladataikat, hogy közben folyamatosan csökken az állami támogatás. Az elmúlt évtizedekben 1000 milliárd forintot vontak el az önkormányzati szférától, azaz a településeken élőktől, s jövőre újabb 120 milliárdos megszorítást terveznek.

Ennek az az oka, hogy a bérek olyan mértékben emelkedtek a rendszerváltozás óta, amit nem követett a bruttó hazai termék növekedése - véli Dr. Bekényi József, az önkormányzati minisztérium főosztályvezetője. Ebből következően az ellátórendszerek mindenképpen reformra szorulnak, hiszen pénzhiány miatt a jelenlegi formában fenntarthatatlan a működtetésük. A közigazgatási szakember hangsúlyozta: a problémákat hasonlóan látják a települések és az állam képviselői, ám a megoldási lehetőségeket nézve különböznek az álláspontok.


Kaposvár címzetes főjegyzője úgy látja: nem a pénzhiány a településeket érintő legnagyobb probléma, hanem a magyar közigazgatás méltatlan helyzete. Tisztázni kellene a kompetenciákat, mert a közigazgatás átalakítása ésszerűtlen intézkedések sokaságát hozta. Dr. Kéki Zoltán kifejezetten aggályosnak tartja például az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének hiányát. 

Somogy Megye Közgyűlésének elnöke biztosította a jelenlévőket, hogy a közelgő kurzusváltás után is megmaradnak a helyhatóságok. Gelencsér Attila szerint álvita bontakozott ki az elmúlt időszakban az önkormányzatok számáról, hiszen nem az a fontos, hogy hány önkormányzat működik az országban, hanem az, hogy milyen munka folyik a testületekben. A megyei önkormányzat vezetője szerint a regionalizmus nem igazolta az azzal szemben megfogalmazott elvárásokat, ezért a jövőben a megyerendszer megerősítése várható.

A Somogyi Jegyzők Gyűlése felhívást fogadott el, amelyben összegezték a mindenkori hatalom gyakorlói számára a halaszthatatlan teendőket

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink