Somogy Megye Vezető Hír

Érvek és folyamatos munka megyerendszer megtartásáért (interjú folytatása)

Érvek és folyamatos munka megyerendszer megtartásáért (interjú folytatása)
A Főjegyzői Kollégium soros ülésén Gelencsér Attila a napirendi pontokkal kapcsolatban az erős megye jelentőségét hangsúlyozta (az interjú első része megtekinthető).

"A megye ezer éven keresztül szervező, koordináló, esetenként ellenőrző, segítő, támogató szerepet töltött be, és ezeket a szavakat sajnos egyre kevésbé tudjuk a mai megyerendszer mellet elmondani. Erről nem a megyerendszer tehet, hanem az a politikum, amelyik lehámozta a mai megyerendszerről a hagyományosan megyei feladatokat és hatásköröket."

Gelencsér Attila, Somogy megye elnökének nyilatkozata a megyerendszer helyzetéről

 

Tekintse meg az interjú első részét!

 

 

"A Főjegyzői Kollégiumot, miután ők nem politikusok, hanem szakemberek, arra kértem, hogy olyan anyagot készítsenek, amellyel a mindenkori politikumot, kormányoktól függetlenül, meggyőzni, befolyásolni vagyunk képesek. Érveink vannak amellett, hogy ezt az erős önkormányzati, közigazgatási középszintet tartsuk meg, illetve a mostaninál jóval erősebbé tegyük.

 

Ahogy én tudom, a politikum szereplői közül, a mai parlamenti ellenzék, a Fidesz az, amelyik inkább megyepárti. Azonban az elkövetkezendő időkben, úgy látom, hogy óriási feladat fog rá várni, mint új kormányra. Olyan mértékben szétzilálódott Magyarország, hogy nem elképzelhetetlen, hogy a Fidesz előtt is komoly dilemmák lesznek."

 

Gelencsér Attila elnök úr

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke

 

"Erre az esetre fel kell készülnünk nekünk, megyepártiaknak, fel kell készülniük a megyei főjegyzőknek, nekünk megyei elnököknek, hogy érveink, tanulmányaink, kész anyagunk legyenek a saját megyénk, illetve a megyerendszer megtartása mellett. A Főjegyzői Kollégium egyébként ezt a munkát elkezdte. Úgy érzem, hogy maguktól is, kérés nélkül nekiálltak dolgozni. Én szerettem volna politikusként megkérni őket ennek a munkának a folytatására, illetve esetleges gyorsítására. Sok múlhat rajta."

 

Gelencsér Attila kiáll a megyerendszer mellett

Gelencsér Attila kiáll az ezeréves megyerendszer mellett

 

"Azt gondolom, hogy rajtunk nem fog múlni, mi mindent el fogunk követni - megyei elnökök és főjegyzők - annak érdekében, hogy az ezeréves hagyomány, a megyerendszer megmaradhasson." (További részletek a videófelvételen)

 

Tekintse meg az interjú első részét!

 

 

Somogy Megye Online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

MÖOSZ Online - Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége


Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink