Keresés a tartalomban:
OK
Keretbe foglalt együttműködés

A köztisztviselők feladatellátáshoz elengedhetetlenül szüksége képzettség megszerzése volt az együttműködés egyik célja. A megye hivatalánál jelenleg 28 fő dolgozik jogi vagy államigazgatási végzettséggel, de szükséges még több szakember többek között a már meglévő állomány továbbképzésével - mondta Vörös Tamás a sajtó képviselőinek. Az önkormányzati rendszer széleskörű képzettséget igényel, ezért a közigazgatási munka elvégzéséhez a képzéseket nagyrészt a Pécsi Egyetem biztosítja. A mostani együttműködési megállapodás céljai között szerepel a nagyobb jelentőségű közigazgatási programok előkészítése, közös szakmai rendezvények, konferenciák szervezése, jogi és egyéb közigazgatási képzések, illetve partnerség közös kiadványok és pályázatok terén. Kiemelt fontosságúnak minősítette a főjegyző, hogy a megye hivatala lehetőséget biztosít az egyetemen tanulók számára a szakmai gyakorlat során.
Dr. Fábián Adrián a Pécsi Egyetem Közigazgatási Jogi Tanszékének vezetője örömét fejezte ki, hogy létrejöhetett ez a megállapodás. Elmondta, hogy campusuk jogi karára többségében Somogy megyéből jelentkeznek, ezen belül is kiemelten a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákjai tartják vonzónak ezt a pályát. Hozzátette, hogy hallgatóik ezzel a lehetőséggel olyan szakmai gyakorlatot szerezhetnek, amilyent az egyetem nem tud biztosítani számukra. Reményét fejezte ki, hogy a közös célok mellett intenzívebbé válik együttműködésük a megye hivatalával, majd Vörös Tamással együtt ellátták kézjegyükkel a megállapodást.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Fábián Adrián és Vörös Tamás aláírja a megállapodást
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu



