Keresés a tartalomban:
OK

Megérkezett a somogyi adomány Edelénybe

Csütörtökön megérkezett a somogyi polgárok által az árvízkárosultaknak gyűjtött adomány a borsodi Edelénybe. A Somogy Megyei Önkormányzat részéről a Védelmi Koordinációs Igazgatóság munkatársa, Czipó Ervin Gazdaságmozgósítási szakreferens adta át az értékes szállítmányt Molnár Oszkár polgármesternek.

A példaértékű somogyi összefogást méltatta Molnár Oszkár, és köszönetét fejezte ki az edelényi polgárok nevében, hogy ilyen gyorsan és ekkora mértékű segítséget nyújtott megyénk az árvízkárosult családoknak. Czipó Ervin lapunknak elmondta, hogy szomorú látvány tárult eléjük a borsodi településen, 22 ház dőlt össze teljesen, a kultúrháznál még mindig áll a víz.

Helyiek segítettek a pakolásnál

 

Hatalmas károk keletkeztek, a somogyi adományok egyértelműen jó helyre érkeztek, bár elkél még a segítség. Ezért a megye nem állítja le az adományok további gyűjtését, hanem folytatja, ahogy azt Vörös Tamás főjegyző is bejelentette minap sajtótájékoztatóján. Czipó Ervin még hozzátette, hogy bútorokat csak augusztustól tud fogadni Edelény, pedig komplett lakásra valót is ajánlottak fel megyénkből többen is.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu