Somogy Megye Vezető Hír

Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén

Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén

Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén a heves esőzésekkel összefüggésben - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Azt írták: a tűzoltókat 128 alkalommal riasztották, az ingatlanok és közművek védelmére 6800 homokzsákot használtak fel,  25 szivattyú szinte folyamatosan működött a károk felszámolásánál. Hozzátették, hogy a védekezésben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók mellett a járási mentőcsoportok, vízügyi szakemberek és civilek is nagy számban részt vettek. Az Útinform a honlapján azt közölte, hogy a 68-as főút továbbra is több helyen le van zárva Nagyatád és Böhönye között. Nem lehet közlekedni a főút 35-ös és 40-es kilométere között Nagyatád elkerülő szakaszán, valamint az 50-es és 57-es kilométer között Segesd és Böhönye között.

 

Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén

Leszakad a Rinya-patak hídja Böhönye és Segesd között

 

Ugyancsak zárva van a Somogyzsitfa és Csákány közötti 6812-es út az 1-es kilométernél, az Ötvöskónyi és Beleg közötti út, továbbá a Somogysámson és Sávoly közötti út. Utóbbit kerülni Hollád vagy Csákány felé lehet. A Barcs és Berzence közötti összekötőúton, Babócsa településen, a 13-as kilométer közelében lezárták a Rinya-patak hídját a vízátfolyások okozta károk felmérése miatt. Babócsára csak Nagyatád felől lehet bejutni, a 68-as főút irányából nem.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

Technika Hírek

Egészség Hírek

Bulvár hírek

Partnereink