
Somogy Megye
A legaktívabb fiatalok városa Kaposvár
- A kaposvári fiataloknak is sokat tettek azért, hogy tavaly áprilisban megtisztultak Kaposvár utcái és közterei. Köszönet illeti ezért a diákokat és a pedagógusokat. Őket illeti ez az elismerés - mondta Kaposvár polgármestere a díjátadón. Szita Károly hangsúlyozta: városvezetőként nem az épületekre, a beruházásokra a legbüszkébb az elmúlt évekből, hanem arra a közösségre, amely még erősebbé vált Kaposvárott. - A kaposváriak miatt ilyen szép a mi városunk, ezért nyertünk futópárbajt Szeged ellen 13 ezer résztvevővel, ezért döntött látogatócsúcsot a Rippl-Rónai kiállítás, s ennek jelképe a Kaposvár Kártya is, amelyből már 18 ezret adtunk ki - mondta Szita Károly.
A kaposvári fiatalok más városok számára is példát mutattak összefogásból - mondta a Demokratikus Ifjúságért Közalapítvány programvezetője, Juszt Anita. Az ilyen rendezvények azért fontosak - tette hozzá - mert megmutatják, hogy a mai fiatalok is tesznek a környezetükért.
2011 az önkéntesség éve volt Európában. Az önkéntes fiatalok napján országszerte 30 ezren dolgoztak együtt valamilyen közös célért.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


www.mconet.hu