Keresés a tartalomban:
OK
A lét a tét

A csurgói kistérség 18 települése egyhangúlag nyilvánította ki az önhikis támogatások kritikáját. Az érintett polgármesterek többek között azt szeretnék: minden önkormányzat kapja vissza például a normatíva csökkentése, vagy az adóerőképesség miatti elvonás bizonyos hányadát. Továbbá minden önkormányzat kapjon a 2008. évi gázáremelések 2010. évi kihatása miatt kompenzációt, illetve a 2009. július 1-jei áfaemelés 2010. évi kihatása miatt többlettámogatást. Az ÖNHIKI elszámolásakor, ha év végén többlettámogatás keletkezik, azt kapja meg az önkormányzat, a 2009. évi fejlesztési pénzmaradvánnyal pedig ne csökkentsék a 2010. évi működési forráshiányt, azt lehessen fejlesztésre fordítani. Sok településen nincs is felhasználható pénzmaradvány.
A 20 éve működő támogatási rendszer célja az lenne, hogy segítse a feladatellátást és az intézmények fenntartását azokon a településeken, ahol kevesebb a helyi bevétel. Az eredetileg az esélyek kiegyenlítését szolgáló rendszer azonban úgy torzult a szocialista kormányok ideje alatt, hogy mára az önkormányzatok fele önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került.
Szászfalvi László szerint a legkomolyabb probléma az a brutális pénzkivonás, amit az idén hajtott végre a szocialista kormány. A helyzetet csak súlyosbította, hogy egy elektronikus útmutatóban rögzítettek szerint lehetett csak benyújtani a pályázatokat, mely rendszer heteken keresztül nem működött. Április 12-ig nem volt biztosítva az önkormányzatok részére a pályázat elkészítéséhez a költségvetési és beszámoló adatok leválogatása. A program az április 26-i beadási határidőig rendelkezésre álló két hét alatt szinte végig használhatatlan volt, súlyos számítási hibákkal dolgozott. Ráadásul egyes napokon se nyomtatni, se javítani nem lehetett a pályázatot. Mindemellett az utolsó pillanatokban közzétett útmutatón keresztül több ponton alapjaiban változtatta meg az eddigi rendszert a Bajnai-kormány.
Csurgótól idén elvontak 40 millió forintot, de a feladatok mennyisége ezzel arányosan nem csökkent, hanem ugyanaz maradt, amit a városnak kell finanszírozni. Így változatlanul saját forrásból működtetik az okmányirodát, az elsőfokú építési hatóságot és a gyámhivatalra sem vesznek át pénzt a kistérség önkormányzataitól, ahogy kulturális és sportlétesítményeikre sem, pedig azokat az egész kistérség igénybe veszi. Ugyanez a helyzet az egészségügyi kötelező feladatok ellátása kapcsán is, melyre a települési önkormányzatok semmilyen állami normatívát nem kapnak. A feladatok OEP-támogatásból nem finanszírozhatóak, s az önkormányzat önerejét az Önhiki jelenleg nem ismeri el forráshiány növelő tényezőként.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu