Keresés a tartalomban:
OK

Az önkormányzatok 12 pontja

Az önkormányzati szövetségek elnökei tizenkét pontos nyilatkozatban írták le, mit várnak az új kormánytól és az új Országgyűléstől. A dokumentumban egyebek mellett az önkormányzati rendszer átalakítása és a folyamatos egyeztetés szerepel.


Tavaly szeptemberben tartott utoljára egyeztetést a kormány és a hét önkormányzati szövetség. Akkor azért lett vége a fórumnak, mert a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György úgy vélte, hogy a kormány nem veszi komolyan a szövetségeket. Most viszont a hét szervezet elnöke megegyezett abban, hogy folyamatosan egyeztetnek majd az új kormánnyal.

A szervezetek 12 pontját a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke ismertette. Kósa Lajos azt mondta: az önkormányzati szövetségek támogatják, hogy az országgyűlési képviselők létszámának csökkentésével egyidejűleg az önkormányzati képviselőtestületek létszáma is csökkenjen, differenciált módon. Debrecen polgármestere a legfontosabb feladatok között említette a településvezetők jogállásának megerősítését, azt, hogy az állami vagyon legyen egyenrangú az önkormányzatival és azt is, hogy legyen egyszerűbb a pályázati rendszer. A szövetségek azt is szeretnék, ha az önkormányzati választások az országgyűlési választások között, félidőben lennének. A szövetségi elnökök a 12 pontot megküldik Orbán Viktornak, illetve az önkormányzatokért felelős leendő miniszternek is.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu