
A kistelepülések halálát okozza, a nagyobbakat pedig életveszélyes helyzetbe hozza a jövő évi költségvetés - hangzott el azon a csütörtöki kaposvári konzultáción, ahol Somogy polgármesterei mondták el álláspontjukat a büdzsével kapcsolatban. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) rendezvényén több mint harminc település vezetője jelent meg, s ott volt Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke is.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége országos konzultáció-sorozatot indított nemrégiben. A szervezet minden egyes megyében lehetőséget biztosít az önkormányzati vezetőkkel történő személyes találkozásra, szakmai eszmecserére, javaslatok, vélemények megismerésére. Csütörtökön immáron hatodik állomásához érkezett a rendezvénysorozat: Kaposváron találkozhattak Somogy polgármesterei a MÖSZ vezetőjével.
A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
- Mint az országban máshol is, itt is az derült ki, hogy a települések az életben maradásért küzdenek. Az önkormányzatokra rótt feladatokat 2010-ben sem lehet olcsóbban elvégezni, mint idén, márpedig az eddig elhangzott számokkal szemben a kormány által beterjesztett költségvetés szerint jövőre 300 milliárdos elvonás várható - mondta Dr. Gémesi György. A MÖSZ elnöke hozzátette: nem a kistelepülések működtetése kerül sokba, hanem például az átgondolatlan 4-es metró a fővárosban. Az önkormányzati szövetség javaslatokat is megfogalmazott: a vidéki infrastruktúra fejlesztése mellett célként tűzte ki az állami szerepvállalást a közhasznú munkák terén is.
A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
- Megalázó, embertelen és cinikus költségvetés készül, hiszen miközben a kormányzati kommunikáció szerint jobb lesz 2010-ben az önkormányzatok helyzete, aközben teljes egészében megszűnnek a fejlesztési lehetőségek, s a leginkább rászorultakat sodorja veszélybe - mondta Szita Károly a konzultáción. Kaposvár polgármestere szerint a Bajnai-csomag egyaránt ellehetetleníti az idősek ellátását, a gyermekek oktatását. Csak Kaposvárt 730 millió forintos megszorítás sújtja, ebből az oktatástól elvont pénz összege meghaladja a 600 millió forintot.
A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre
Hidvégi József, Fonyód polgármestere úgy látja: ma Magyarországon a települések ellehetetlenítése, eladósítása, tönkretétele zajlik. A MÖSZ megyei elnöke szerint az önkormányzatok 10-15 százalékos többletkiadása miatt 2010-ben nem lehet majd egész éven át működtetni az intézményeket.
Jakab József igali polgármester szerint a költségvetés életveszélyes helyzetbe hozza a településeket.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu






