
Somogy Megye
Elindult a balatoni nyár
Mára hiteles márkanévvé vált a régió egyik legjelentősebb programsorozata. Az elnevezést és a hozzá kapcsolódó logót Siófok Város Önkormányzata levédette a Magyar Szabadalmi Hivatalnál így a városi rendezvény az egész balatoni szezon szimbolikus indulását is jelzi.
A szezonnyitó, az üdülőprogramok és a régióban elérhető programkínálat felvonultatása is egyben. A hatalmas vihar után kitakarított, ünneplőbe öltözött város és Balaton- part köszöntötte a 2010-es idényt elsőként a Kálmán Imre sétányon, ahol a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták Zákonyi Ferenc emléktábláját. A Millenium parkban a Kálmán Imre emlékplakett átadásával kezdődtek az ünnepségek. Az elismerést idén Benkóczy Zoltán színművész kapta, amiért alkotóművészi munkájával hozzájárult Kálmán Imre életművének megismertetéséhez, a Kálmán-kultusz ápolásához. A városközpontból az ünnepi menet néptáncosok valamint cigányzenekar kíséretében a Hajóállomásra vonult. A nyár kulcsának átadása után díjazták a turisztika legkiválóbb szakembereit, majd kezdetét vette háromnapos műsorfolyam. A koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok mellett rendeztek sztár focibajnokságot is, melyen Siófok Város Csapata, a Parlamenti Válogatott és a Magyar Televízió labdarúgói küzdöttek meg egymással.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Idén még nem alkalmas fürdőzésre a Balaton
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


www.mconet.hu