Somogy Megye
Jelöltbemutató
Mindkét jelölt tagja már jelenleg is a parlamentnek. Az ötven éves, négygyermekes dr. Heintz Tamás 1985-2002 között a kaposfüredi részönkormányzat tagja volt, majd 2002-től Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának megválasztott képviselője, 2005. őszétől pedig Kaposvár alpolgármestere. A 2006. évi országgyűlési választásokon a Fidesz somogy megyei területi listáján szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az egészségügyi bizottság tagja.
A 41 éves, kétgyermekes pedagógus végzettségű Móring József Attilát 1998. október 18-án választották Somogyvár polgármesterévé. 2002. december 23-án Szita Károly - Kaposvár polgármesterének lemondását követően - a megyei lista 4. helyéről behívták országgyűlési képviselőnek. 2003. február óta részt vesz az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság munkájában. A 2006. évi országgyűlési választásokon Somogy megye 4. számú választókerületében egyéni mandátumot szerzett. Az Országgyűlés alakuló ülésén, 2006. május 16-án a törvényhozás jegyzőjévé választották. 2006. május 30-tól a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság tagja. 2002. és 2006. között a Fidesz, majd 2006-tól pedig a KDNP frakció tagja.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

www.mconet.hu