Keresés a tartalomban:
OK

Kilencedszer találkoznak a kovácsok Vésén

Vése község a kovácsmesterség hagyományra építve, és a meglévő kovácsműhely adottságait kihasználva évek óta szervez országos találkozókat a szakma és az érdeklődők számára. A nagy sikerű rendezvény - az immár IX. Országos Kovácstalálkozó - idén július 31-én kerül megrendezésre.


A vései önkormányzat a helyi Faluszépítő Egyesülettel közösen az elmúlt évek során sikeresen hozott létre egy helytörténeti gyűjteményt, melynek egy részét képezi egy működőképes kovácsműhely is. A találkozó lényege, hogy a meghívott kovácsok - minden évben több mint 20-an - élőben, a nagyközönség előtt mutatják be mesterségüket. Vannak köztük mezőgazdasági kovácsok, lópatkoló kovácsok, díszkovácsok, és fegyverkovácsok is. A helyszínen látványos bemutatókat tartanak - a nap során kétszer ló patkolás is van -, továbbá a látogatók saját maguk is kipróbálhatják ezen ősi mesterséget egy-egy kisebb patkó elkészítése során. Gondolva a kisgyermekes családokra is, sok-sok kísérő programot is tartunk, a póni lovagoltatástól kezdve a kisállat simogatáson, vagy éppen át a különböző gyermekfoglalkozásokig, és gyermekműsorokig bezárólag. Mód van lovaskocsizásra, íjászatra is. Kézműves vásárunkon minden évben részt vesznek olyanok is, akik helyben bemutatják mesterségük fortélyait, és amennyiben lehetséges, bevonják az érdeklődőket. Lesz hagyományőrző kocsifecskendős tűzoltó bemutató is. A színpadon is minden évben látványos, érdekes, izgalmas, és szórakoztató műsorok láthatók.

2009-es jelenet a színpadról

 

Programok:

10.00 Megnyitó
10.30 Programismertetés
11.00 Tündérkert - mesejáték
12.00 Lópatkolás
13.00 Megarox - musical és operett válogatás
14.00 Amatőr csoportok bemutatója
15.00 Figura Ede: Ha bekopogsz - mesejáték
16.00 R-Stone17.00 Küzdősportok bemutatója és Lópatkolás
18.00 Hajdú Balázs - DUMASZÍNHÁZ
19.00 Párok összekovácsolása, eredmény hirdetés
21.00 REPUBLIC


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu