Keresés a tartalomban:
OK
Lemondott városi tisztségéről Szászfalvi

Szászfalvi László országgyűlési képviselő, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, nemzetiségi, és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, mely pozíció összeférhetetlen a polgármesteri megbízatással. A kereszténydemokrata politikust először 1990-ben választották meg Csurgó polgármesterének. Azóta minden további helyhatósági választáson elnyerte a városvezetői tisztséget. A 2002-ben kezdődő ciklusban is ő lett a somogyi város polgármestere, majd 2003 tavaszán lemondott, ám 2006-ban újra indult, és ismét megválasztották. Szászfalvi a város fejlődését, ennek érdekében a lehetőségek kiaknázását, továbbra is fontosnak tartja, s célja, hogy legyen a jövőbeni munka alapja az együttműködési készség és a békesség.
A Csurgói Kistérségi Többcélú Társulás elnöki tisztségéről is lemondott az államtitkár, s elmondta: amit lehetett, megtett a csurgói kistérségért, és ezután is meg fogja tenni. A társulást a jövőben Kovács Zoltán alelnök, berzencei polgármester fogja vezetni.
Szászfalvi László országgyűlési képviselőként először 1998-ban, az MDF-Fidesz közös jelöltjeként szerzett mandátumot Somogy 5-ös számú választókerületében. Az idei áprilisi választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként negyedszerre is elnyerte a választók bizalmát. A hosszú évek során elvégzett kiemelkedő munkáját államtitkári pozícióval ismerte el a jelenlegi kormány.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Szászfalvi László államtitkár

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu