Keresés a tartalomban:
OK

Még két nap a felvételi eredményig

A 2010-2011-es tanévben 56 ezer államilag támogatott hallgatót vesznek fel alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre és felsőfokú szakképzésre. A 140 ezer felvételiző elsőként a www.felvi.hu portálról tájékozódhat, várhatóan csütörtök este nyolc óra körül.


Szeptembertől a mesterképzések száma bővül, több mint 325 szakra vesznek fel 19.600 diákot. A mesterképzési számok meghatározásánál figyelembe vették, hogy 2007-ben milyenek voltak az arányok az akkori alapképzésbenA 2010 szeptemberében induló szakokra február 15-ig lehetett jelentkezni, az elektronikus jelentkezés hitelesítésének határideje pedig február 23-a volt. Az érettségit, nyelvvizsgát, felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok benyújtására, valamint a megjelölt szakok sorrendjének végső meghatározására a határidőt 2010. július 8-ban állapították meg. Az alapképzésekre leginkább a 19 és 21 év közötti korosztály jelentkezett, míg mesterképzésre a 22-23 évesek, valamint a 27 évnél idősebbek. Az idei legidősebb jelentkező egyébként 76 éves, és gyógypedagógusnak készül, de 71 és 70 éves gólyajelölt is akad. Van, aki biztosra megy, és ötven helyre is beadta felvételi kérelmét, más megelégedett egyetlen szakkal, a legtöbben pedig hármat jelöltek meg.

A Kaposvári Egyetemre jelentkezők is csütörtökön kapnak eredményt

 

A meghirdetett képzések száma az előző évekhez képest ugrásszerűen nőtt 2010 szeptemberében, a tavalyi 5753 helyett már összesen 7439 szakra lehetett jelentkezni. Ezek közül 3100 alapképzés, 3054 mesterképzés, 1199 felsőfokú szakképzés és 86 az egységes, osztatlan képzés. Felsőoktatási felvételi jelentkezést 140 ezren adtak be, 13 ezerrel többen, mint tavaly. Közülük 68 ezren elektronikus úton jelentkeztek, ez nagyjából ötvenszázalékos emelkedést jelent. Az 56 ezres államilag támogatott keretszámon belül csökkent a jogász, a pedagógus, a bölcsész és társadalomtudományi keretszám aránya, és nőtt a műszaki és orvosképzés aránya. A turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogászképzések a legnépszerűbbek az idén a felsőoktatási szakok.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu