Keresés a tartalomban:
OK

Nincs már bérvita a húsiparban

A kaposvári húsipari vállalatnál megszületett a megállapodás az idei bérekről. A béremelés mértékét elfogadhatónak tartja a Kométa '99 Zrt. szakszervezeti vezetője, emellett cafeteria is párosul a megállapodáshoz.


Vida Kálmán, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) kaposvári vezetője elmondta: havi 120 ezer forintos bruttó alapfizetésig 4,5 százalék béremelést kapnak a dolgozók, a 120 ezer és 160 ezer forint között keresők 3,5 százalékot, míg a havi bruttó 160 ezer forint feletti bérek emeléséről a cégvezetés dönt.

Abban is megegyeztek, hogy a 3.000 forintos mozgóbért alapbérbe kapják meg a dolgozók, ami személyenként 17 forintos órabéremelésnek felel meg - közölte Vida Kálmán, hozzátéve: a Kométa dolgozói évente háromszor 7.300 forint meleg-étkezési utalványt is kapnak, amelynek az adóvonzatát a cég vállalja.

A mintegy 550 dolgozót foglalkoztató kaposvári nagyvállalatnál a fizikai dolgozók átlagkeresete bruttó 124 ezer volt az év végén. Ez a béremelés után megközelíti a 130 ezer forintot. Ezzel HDSZ-hez tartozó 13 nagyvállalat között feltehetően a 4. helyen lehetnek az országos fizetési listát tekintve - vélekedett a szakszervezeti vezető.



Feltöltötte: Kraft Róbert

Somogy  Megye Online
Forrás: MTI

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu