Keresés a tartalomban:
OK

Strandok Éjszakája pénteken

Közel negyven strand csatlakozott idén az augusztus 13-án pénteken megrendezésre kerülő Strandok Éjszakájához. Somogyból az igali gyógyfürdő vállalta, hogy hosszabb nyitvatartással és különféle programokkal kedveskednek az érdeklődőknek. Indítanak egy nyereményjátékot is, amelynek az a célja, hogy minél jobban megismerhessék az emberek a különböző fürdőket.


JÁTÉK SZABÁLYZAT
A játék időtartama: 2010.augusztus 13.-án nyitástól 2010.szeptember 30. zárásig
A játék leírása: a regisztrációs lapon min.5db, max.10 db fürdőbelépést igazoló pecsétet lehet összegyűjteni, különböző, a játékban résztvevő fürdőben. Csak a minimum öt pecséttel ellátott kártya vesz részt a Magyar Fürdőszövetség sorsolásán. Nyeremények: a 10db VIP fürdőbelépő egyike. Egy regisztrációs lapon egy fürdő csak egyszer szerepelhet! A belépési kedvezmény fürdőnként csak egyszer vehető igénybe! A regisztrációs lap névre szóló, át nem ruházható! Igazoló pecsét csak jegyváltással együtt adható!

Regisztráció a fürdő pénztárában az első belépés alkalmával, a belépőjeggyel együtt megvásárolt regisztrációs lap kitöltésével történik. A játék időtartama alatt minden vendég többször is regisztrálhat. A regisztráció díja: 1.000Ft. Regisztrációs lap vásárlásakor illetve regisztrációs lappal történő jegyváltás esetén a fürdő 25% kedvezményt biztosít az éppen aktuális belépőjegy árából! A kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze!

Kedvezmények, programok, Fürdők

 

A minimum 5 pecséttel ellátott regisztrációs lapot a fürdőben kihelyezett gyűjtőládába kell helyezni, legkésőbb a játék utolsó napján záróráig. A gyűjtőládába helyezett érvényes regisztrációs lap sorsoláson vesz részt. A nyeremény 10db, egyenként 1 felnőtt 52 alkalomra szóló fürdőbelépője a regisztrációs kártyáján szereplő, Ön által választott fürdőbe. A sorsoláson min. 5 db különböző pecséttel ellátott és pontosan kitöltött regisztrációs lap vehet részt.

(10 pecsét összegyűjtése nem jelent dupla nyerési esélyt, de a belépési kedvezmény minden alkalommal igénybe vehető!) A nyeremény átvétel feltétele a regisztrációs lap vásárlását igazoló pénztári blokk bemutatása, ezért kérjük, őrizze meg a sorsolásig! (Az elveszített, megrongálódott pénztári blokk, illetve regisztrációs lap után a Magyar Fürdőszövetség felelősséget nem vállal!)

Sorsolás: 2010.10.06. a Magyar Fürdőkultúra nyitónapján, közjegyző jelenlétében, Bükfürdőn. Nyertesek névsora a Magyar Fürdőszövetség honlapján megtekinthető (furdoszovetseg.hu). Nyerteseket - a nyeremény átvétel időpontjának megjelölésével - postán értesítjük. A nyeremények csak személyesen vagy írásban meghatalmazott útján vehetők át. Az ünnepélyes nyeremény átvétel helye: Bp. Széchenyi fürdő kultúrterme. A nyereményjátékban a Magyar Fürdőszövetség tisztségviselői nem vehetnek részt.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Forrás: furdoszovetseg.hu

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu